Főoldal » 2013 » Augusztus » 6 » Barcelona: Napokon belül meg lehet David Luiz
5:20 PM
Barcelona: Napokon belül meg lehet David Luiz

Katalán források szerint - annak ellenére, hogy Mourinho nem kultiválja a Barcát - hamarosan pont kerülhet a középhátvéd régóta húzódó kérdésére, olvasható a mundodeportivo.com-on.

Úgy tűnik, hogy David Luiz lesz a következő és egyben utolsó igazolása a Barcelonának a nyáron. Az MD internetes oldala arról számolt be, hogy Raül Sanllehi tegnap elutazott Londonba, hogy a brazil játékosról, és az árról tárgyaljon a Chelsea vezetőivel.

Három héttel az átigazolási piac zárása előtt - és nem mellesleg, alig több, mint 10 nappal a bajnoki rajt előtt - szükségessé vált, hogy a Barcelona részéről konkrét lépéseket eszközöljenek a játékossal kapcsolatban, miután vannak még nyitott kérdések.

Az egyik legfontosabb az ár, amelyet igen magasan pozicionált a Chelsea, akik 46 millió alatt nem hajlandóak tárgyalni a Barcelonával. A transfermarkt.co.uk szerint mindössze 29 millió euros piaci árral bír a játékos, így nem lenne senki meglepve, ha ebben az áremelkedésben benne lenne José Mourinho keze is, azon túl, hogy a Barca, mint név azonnal árfelhajtó hatású tényező.

Az mindenesetre biztató tényező az ügy pozitív kimenetele szempontjából, hogy a Barca már bír egy OK-val Luiz részéről, ami alapfeltétele a klubnál, hogy bárkiről is közvetlen kontaktba kerüljenek átigazolás ügyben.




Kategória: La Liga | Megtekintések száma: 462 | Hozzáadta:: TopFoci | Címkék (kulcsszavak): José Mourinho, david luiz, Chelsea, Barcelona | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]